2010. március 10., szerda

Zrínyi Ilona matematikaverseny

Mike Ábel kitűnően teljesített a Zrínyi Ilona matematikaversenyen. 106 pontot gyűjtött s ezzel a megyei 6. helyre került.
Ábel, gratulálunk neked!

2010. március 8., hétfő

Kurutty videó

Rügyek: Költögető

Rügyek: Ügyességi próba

2010. március 7., vasárnap

Kurutty

A Kurutty általános műveltségi versenyre ebben az évben egy csapattal neveztünk be. A csapat tagjai: Fenesi Dániel (I. osztály), Bunta Jonatán (II. osztály), Boros Hanna (III. osztály) és Mike Ábel (IV. osztály), csapatnevük mint a tavalyi évben is, ezúttal is a Rügyek lett.

Váradon négy körzetben tartották az elődöntőket. Bennünket a George Coşbuc iskolában fogadtak , ahol összemérhettük tudásunkat a vendégfogadó iskola négy csapatával, egy élesdi és egy szalacsi csapattal. A Szent László Római Katolikus Gimnáziumban és a Friedrich Schiller német Elméleti Liceumban zajlottak még elődöntők.Megérkezéskor minden csapatból az első osztályos tanulónak kellett kisorsolnia csapata sorszámát. A Rügyek lett az egyes számú csapat.
A zsűrit a jelenlevő csapatok tanítóiból állították össze.
Állatvilág témakörrel kezdődött a vereseny.E témakört három részre osztották.
Az első és második részben Hannának és Ábelnek a barnamedve életterét és táplálkozását kellett bemutatnia, míg Dani és Jonatán rajzot készített a szarka táplálékszerzéséről, elhelyezve azt a megfelelő élettérben. Majd a csapat tagjai közösen mutatták be szerepjáték formájában a szarkával kapcsolatos érdekességeket, párbeszédet használva, utánozva az állat jellegzetes mozgását és hangját.
A harmadik részben a villámkérdések következtek.
Következett a matematika. Feladatlapot kaptak a tanulók, s míg a negyedikesek és harmadikosok a matematika feladatokon törték a fejüket, addig a másodikosok és elsősök még szépíthették rajzaikat, amely az állatvilág második részét képezte.
Anyanyelvnél külön feladatlapot kapott az I-II és III-IV osztály. Kányádi Sándor verses meséivel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk a tanulóknak, sőt költőkké váltak, és folytatták a következő versszakot:
"Legénykedik csak a tél,
mutatja hatalmát,
holott nyílni készülnek
a rügyek s a barkák."
Idegen nyelv témakörben dalos, mozgásos gyermekjátékot mutattak be a gyermekek. Érdeklődve figyeltük mások előadását, és türelmetlenül vártunk a sorunkra.
A művészetek témakör két részre oszlott: zene és rajz.
Négy olyan dal címét kellett felírniuk a feladatlapra a tanulóknak amelyeknek szövegét Kányádi Sándor írta, majd egyet kiválasztaniuk a felsoroltak közül, és előadniuk, tarkítva azt állatok hangjaival. Csapatunk a Költögető című dalt adta elő.
Rajznál a tanulók a következő verset ábrázolták.
Kányádi Sándor: Márciusi versike
Tavaszt csörög a szarka, tavaszt.
Zöldülni kezd a barna haraszt.
Zsendülni kezd a zsenge határ,
Erőre kap a gyönge bogár.
Szelídülnek az ordas szelek,
Barkákat hány a bokros berek.
Bukfencet vet a játszi patak,
Már csak a hegyen látni havat.
Az ügyességi próba egy stafétajáték volt. A csapat segítségül hívott másik két csapatot, akiknek tagjai hóvirágokká változtak a játék idejére. Őket a csapatvezér elhelyezte a réten tetszőleges módon. Majd a csapatból valakinek bekötötték a szemét, s a csapattagok irányítására úgy kellett keresztüljutnia a réten, hogy egy hóvirágot sem érinthet meg. Hibapont nélkül teljesítettük a feladtot.
79,25 ponttal a harmadik helyre futott be csapatunk. Gratulálunk a Rügyeknek, minden elismerésünket megérdemlik, hisz kitűnően teljesítettek.